Az előző poszt kapcsán, amit ITT találsz, szeretném megköszönni az intelligens, értelmes hozzászólásokat azoknak, akiktől ilyen érkezett! Ezeket olvasva látom, hogy talán még nincs veszve minden.
Viszont amiről most írni szeretnék, az a maradékról szól. Első körben – bár számítottam rá – elképesztett az, hogy mennyien nem is olvasták végig magát a posztot. Ugyanis ellentétben azzal, mint amit sokan gondolnak, az a poszt nem az anyaság elleni blitzkrieg, hanem éppen az anyaság egy szeletéről szól. Csak ugye az első bekezdésben leírtam, hogy még nincs gyerekem és lehet, hogy nem is lesz, mert ezt még nem tudom és van, aki itt leragadt.
Na most rólam éppen lepereg, de elgondolkodtam azon, mennyire tisztelhetem, ha egy felnőtt nővel úgy beszélek, hogy hülye picsának hívom, lealacsonyítóan „kedves gyereklány!”-ként szólítom meg, valamint önzőnek és éretlennek titulálom, csak mert azt mondja, nem akar szülni. Elképesztőnek tartom, hogy ember embernek farkasa, hogy nekem, mint egyénnek a döntéshez való jogomat egyesek egyenesen sérelmezik és még az én édesanyámat is felemlegetik, csak mert azt mondom, most még nem akarok gyereket és talán később sem. Hogy a szuverén jogommal mit sem törődve taposnának a sárba, mert nem szülök azért, hogy legyen, aki kitermeli a nyugdíjamat (nem én mondtam, hanem a kommentelők), vagy mert egy nőnek a nőisége és az embersége akkor teljesedik ki, ha szül (ezt sem én mondtam) és én ezzel nem élek.
Szeretném ezt most helyretenni. Ha egy nő szül, azért tegye, mert ő akar. Ne azért, mert mások azt mondják neki! Ha pedig egy nő úgy határoz, nem akar, akkor neki nem kötelező és a másiknak semmi joga az ő méhében turkálni. Egyrészt akkor nem, ha neki nincs, másrészt akkor sem, ha neki van sajátja, mindkét esetben azért, mert nem verjük más faszával a csalánt.
Minden nőnek joga van eldönteni, mihez kezd a saját életével. Hogyan használja fel a saját testét és hogyan táplálja a saját lelkét. Joga van ahhoz, hogy kiteljesedjen anyaként, de ugyanúgy joga van ahhoz is, hogy kiteljesedjen munkájában, művészetében, bármiben, amiről úgy gondolja, az számára a fő csapásvonal. Egy nő nem kevésbé nő attól, hogy nem anya. A nőiség nem egyenlő az anyasággal. Egy gyermektelen nő és egy anya tökéletesen egyenlő nőtagjai a társadalomnak, ha tetszik, ha nem, csak rajtuk áll, hogy milyen szerepben érzik magukat otthon.
Egyébként kifejezetten gusztustalannak tartom a gyermektelen nőket ostorozni, mert nem kevés köztük az olyan, aki egészségügyi okokból nem tud gyereket szülni, pedig szeretne. Ha ezt az ember felhozza, jön a mentegetőző, izzadságszagú „ja, az más”, amivel szerintem nem lehet kimosakodni abból a gyomorforgató tényből, hogy egy embertársadat az alapján tartod többre, vagy kevesebbre, hogy szaporodik-e. Mert amikor egy saját döntéséből kifolyólag gyermektelen nőre kígyót-békát kiabálsz és azt mondod, hogy ezzel ő nem teljesedik ki emberként, vagy nőként, azzal ugyanúgy bántod azt is, akinek nincs választása.
Vérlázítónak tartom, hogy magukat értelmesnek gondoló emberek úgy néznek a másikra, mint a szaros wc-papírra és közönségesen sértegetni kezdik, csak mert ő azt meri mondani, hogy nem szül. Én pedig úgy gondolom, ha a más kultúrából jövő, a szaporodás szentségét elsődlegesnek tartó indiai nő, vagy egy többgyermekes magyar családanya azt tudja mondani, hogy „mindenki el tudja dönteni maga, hogy akar-e anya lenni, vagy sem”, akkor ezt más is meg tudja tenni. Mert mindössze empátia, elfogadás, intelligencia kérdése, hogy belepofázol-e abba, hogyan éli a másik az életét.
Dühös vagyok, igen. Nem magam miatt, de úgy en bloc a nők miatt. Nevetséges, hogy egy nőnek szégyellnie kell magát a véleménye, a döntései következtében. Lehet azzal támadni a másikat, hogy kifogásokat keres, hogy miért ne szüljön (ismét nem én mondtam), lehet azt feltételezni, hogy valójában a párja nem akar tőle gyereket és ezzel takarózik (szintén zenész), de mi lenne, ha ahelyett, hogy konspirálnánk és a másik magánéletében vájkálnánk, egyszerűen elfogadnánk a döntését? Mi lenne, ha egy magyar nő egyenesen, felszegett fejjel, a legnagyobb természetességgel mondhatná ki, hogy nem akar gyereket és senki sem szándékozná ezért máglyára vetni? Mi lenne, ha hagynánk egymást élni?
Az, amikor egy idegen faszi online a méhemben turkál, olyan, mintha én azért baszogatnám, mert nem akar vaszektómiát. Az nem az én döntésem, hogy egy faszi elkötteti-e magát, ugye? Miért is foglalkoznék vele? Akkor az a faszi miért veri a tam-tamot, hogy márpedig én önző vagyok, ha nem szülök?
A másik probléma az, amikor nők parádéznak ugyanezen, mert ha a nők sem állnak ki egy másik nőért, akkor mit várnak, értük ki fog? Márpedig töretlenül azt gondolom, ha X számú anya és gyermektelen nő képes elfogadni és tiszteletben tartani egymás döntését, akkor a maradékot csak a józan ész hiánya tartja ettől vissza.
A magyar egy olyan társadalom, ahol mindenki jobban tudja helyetted és úgy ragad rád mások jobban tudása, mint a gyanta, amitől alig lehet szabadulni. Milyen iskolába menj, milyen foglalkozásod legyen, ki legyen a párod, házasodj össze, csinálj gyereket, etc. Vadidegen emberek kántálnak bele abba, hogyan élje a másik a mindennapjait, körbetekerik őt, mint a folyófű, elszívják az életerejét és ha nem mer ellenkezni, akkor azért lesz eltaposva, ha meg mer, akkor azért. Mi változik akkor, ha XY feladja az elképzeléseit és azoknak tökéletesen ellentmondva úgy tesz, ahogy szerinted helyes? És mi van, ha szarik rád és eleget tesz a saját akaratának?
Megmondom: kurvára semmi változás nem lesz a Te életedben. Szóval akár békén is hagyhatod.
És ugyanúgy, ahogy nem baszogatunk senkit amiatt, hogy milyen színűre festi a haját, vagy milyen autót vesz, hova költözik, vagy milyen tetkót csináltat, úgy nem szólunk bele abba sem, hogy vállal-e gyereket, vagy sem. Mert joga van hozzá, hogy maga döntse el.
Jó, hogy nem a Józsi a másik utcából mondja meg, hogy nekem kötelességem-e bármit csinálni, példának okáért szülni. Még jó, hogy van nekem is agyam, saját testem, ami él és mozog, saját érzéseim és akaratom, ami után mehetek és nem a Józsi hülyesége a szentírás.
Mert véleménye éppen mindenkinek lehet, de tényként kezelni azt kurva veszélyes, főleg, ha az a sajátod. Gondolhatod azt rólam, vagy a Magdiról, vagy bárki másról, hogy egy önző, hülye picsa, mert nem szül, de ez maximum a te véleményed és szerencsére mind képesek vagyunk eldönteni helyetted, hogy akarunk-e szülni egyáltalán.
Én minden nőnek azt mondom, hogy merjen dönteni a saját életéről, merje megélni azt, amire ő vágyik, legyen az gyerek, karrier, vagy akár a kettő együtt, vagy legyen az a hobbija. Tegye azt, ami számára örömet okoz, amiben kerek egésznek érzi magát, amitől esténként büszkén tud a tükörbe nézni. Amiben jónak, sikeresnek, értékesnek érzi magát. Ami neki boldogságot jelent. Merje kimondani, hogy ő azt akarja csinálni, legyen magára büszke és tegye meg! A többi nő pedig támogassa ebben! És a férfiak is!
Nem kell, hogy ugyanazt akarjuk. Mind különbözőek vagyunk, különböző életekkel a hátunk mögött, különböző tapasztalatokkal és vágyakkal. De fogadjuk már el egymás döntéseit, vágyait és netán próbáljunk is meg örülni egymás sikereinek. Ha pedig azt mondod, tökre leszarod egy idegen ember sikereit és baromira nem érdekel, nemhogy még örülj is neki, akkor miért foglalkozol azzal, hogy tulajdonképpen mit csinál?
Ja igen, és plusz egy info: a család nem azt jelenti, hogy "apa, anya, gyerekek". A család mindenkinek azt a közeget jelenti azokkal a kapcsolatokkal, amiben otthon érzi magát. Egy egyedülálló anya, vagy apa a gyerekével, gyerekeivel is család. Egy homoszexuális pár a gyerekeivel is család. Egy szerelmes pár gyerek nélkül is család. Egy egyedülálló nő, vagy férfi a kutyáival is család. Engedtessék meg mindenkinek, hogy az legyen a családja, ami!
NEManya
